Bocskai rendezvényközpont

Bocskai rendezvényközpontVáros nincs rendezvény és konferenciaközpont nélkül, mondhatnák azt is már-már. Egy ilyen központ teret enged olyan programoknak, és kulturális rendezvénynek, amely zárt teret igényel, és a nyári szezonon kívül is nyújt szórakozási lehetőségeket. Hajdúszoboszlói munka, egy jó terv, egy jó helyszín, és létrejött a Bocskai Többfunkciós Rendezvényközpont. A rendezvényközpont előde a Bocskai mozi épülete, még az 1950-es években épült, és kizárólag filmvetítéseket tartottak benne. Az épület a Hősök terén található, egy olyan szegmensén a városban, amely környezete leromlott állapotú, a térről is elszigetelt zugban. Az utóbbi években az önkormányzat bérbe adta az épületet, és minimális felújító munkákat végeztek rajta. A mozi gazdaságossága elévült, így több funkciót érdemelt. Ennek jegyében alakították át. Így a kiterjedt felújítás elkezdődött. A nagyterem, amely moziként működik, egyben kisebb konferenciáknak adhat otthont, valamint házasságkötő teremként is funkcionál. Kialakításra került egy másik terem is. Korszerűsítés mellett szigetelést kapott az épület, akadálymentessé tették, valamint egy üveg előtetőt építetek az előtte található tér felé, amely gyülekezőhely funkciót tölt be. A városban található munkákról, az állás hajdúszoboszló weboldalon tudhat meg többet.

Leave a Comment

(0 Comments)

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük