Ókécskei közösségi ház

Ókécskei közösségi házTiszakécske egyik legjellegzetesebb közösségi központja, aminek meghatározó szerepe van a város működésének életében is. Az épület az 50-es évek elejéig az Ókécskei községháza volt. Mai szerepét 2001 után kapta meg, miszerint időszaki kiállítóhelyként működik. A ház állandó kiállításain a Fáth Lajos helytörténeti anyag mellett a helyi kötődésű Szabolcska Mihály költő életének bemutatásával emellett ide tartozó emlékszobával várja látogatóit. A Tiszakécskei lakosságnak jelentős szerepe van az intézmény működtetésében ugyanis a település felajánlásaiból gyűlt össze a helytörténeti gyűjtemény. Ami tartalmaz régi használati eszközöket, bútorokat, aminek szerves részét képzi Tiszakécske városának egykori elnökségi asztala és az elöljáróság tagjainak monogramjával díszített tölgyfaszékek. A Szabolcska Mihály emlékszoba a költő református lelkész halálának 75. évfordulóján került átadásra 2005-ben. Az e féle intézmények munkaigénye viszonylag szegényes. Elsősorban turisztikai látványosságokat fenntartó szervezetek körében a legelterjedtebb az elhelyezkedési lehetőség, de a művészettel kapcsolatos bölcsészek körében is számos munkakínálatot nyújt mindazok számára, akik érdekeltek az irodalom és a történelem szerteágazó világában. További információért keresse a mérnök munkalehetőségek tiszakécske weboldalt.

Leave a Comment

(0 Comments)

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük